The problem is that people do not know their place of return...
Harada Roshi

One Drop Zendo Budapest

Daichi Zenni’s Opening Talk Kokuho - with hungarian translation

Daichi Zenni’s Opening Talk Kokuho

"We just heard the han. The han is one of the central sounding instruments in the monastery. It has a purpose, it is not just a sound. It is reminding us what we are doing here.The han is heard every single morning and every single night. The message written on that board is telling us why it is hit. The words are “Time waits for no one. The greatest importance is this matter of birth and death. If we do not resolve this right now, when will we resolve this?”

This han is ended with a finishing off of many small sounds which represent our lives' moments going away. As we sit here ticking away the amount of time allotted to us in this lifetime, we remember we must not waste a single moment and to remember what we are doing this for, is of such importance. That is why every morning and every night we hear the han sounding in the zendo.

What is it about birth and death being of great importance? We are all colored by our delusion that we are only a physical body. We are not only a physical body. Our physical body is so huge in its taking up of our life. With its care and perceptions of our eyes, what it sees, what we hear, that we can’t even imagine that this physical body is not who I am. I am this physical body but I’m not only this physical body, And to realize this - Anyone who has had a brief moment of wondering “What is really going on? What am I really? What is this birth? What is this thing called life? What is happening at death?” Anyone who has had that bit of a question or doubt wants to know how to see what’s really going on which is not only this physical body, and many people have had glimpses that there is something more than that and want to really experience that. You can read in many, many things about how we are not the physical body, but of the greatest importance is to experience that. You can talk about it, think about it, discuss it with people, hear it in lectures and nod and agree and think you’ve understood it, but that is nothing compared to being able to truly experience what you are that is not your human body.

To be able to realize this is called kensho or transcendence. To go beyond your perception of what is, that is not your physical body, is the greatest matter of importance in our training, and it is for this every single month we have in the monastery these three sesshin for this sole purpose of being able to realize this directly, to break through this delusion that I am this body, that ‘what I am is a body’. This is not true. Somehow we all know that or we would not be here. But how do we get to really experience this?

Sesshin after sesshin we don’t know how to grasp and experience this, we want to, but it is difficult thing to do we think, but we are always wanting to know this. For this we come to sesshin and we do zazen. Zazen is not for making us want to feel better, feel quieter, be a better person, feel more settled, get laid back and chill out. It’s not for that. From the origin zazen is about breaking through. It is for that singular purpose we have been born, and it for that singular purpose that we are sitting here. And we can’t forget that. It’s not to feel a little calmer, or a little happier, or a little clearer. Those things happen in this process, but they are not the point. The point is that we will, in this lifetime, preferably in this sesshin, absolutely, without any exception, without any doubt, without any uncertainty, touch and realize this place that we know is there, or we would not be here."

There is a poem saying the same thing by the great saint Kobodaishi; coincidentally and mysteriously this is a poem that is used for learning the old Hiragana writing technique by every child in Japan. The way we learn the ABCs, they learn this very deep poem.

“The colorful flowers are fragrant, but they too must fall. There is no one who can remain unchanging. Go over those deep mountains today, and then there will be no more idle dreaming and delusion.”

This encouragement, this assurance, that there is something else, can be found in all religions and all practices. But we have to really believe and know that there is an actuality, in order to go and do what is simple. It may not be easy, but it is simple to be able to experience this. The excellent tools we are given in zazen for doing this are the practice of our breathing, and the ability to have a teacher to guide us how to not go far astray with this tool.

When we are doing our sussokan we are exhaling to the very end of our breath. It is not the point of our sussokan that we should get to the end of our breath slowly, but it is one way we need to know in order to use our physical body well. We are creatures of conditioning and we are so used to using our senses and our thoughts and our ideas as what fills our attention. It just does not occur to us to do otherwise. So, that ongoing habit, our addiction to thinking and seeing— these are all wonderful gifts, but in order to know our true nature, that nature that is not limited to being in a physical body, we have to set aside all of these sensations and ideas in order to focus in a way where those ideas and that way of encountering things does not impinge upon that focus.

When, with the attentive focus to our breathing or our koan, we are able to sustain to that which our breathing teaches us how to do, one breath at a time, the next breath and the next breath, with no gaps doing it from our tandem if at all possible because that helps us keep the thinking, the busy mind, out of it. We continue that 24 hours a day, we become so focused on that, so absorbed in it, thoroughly, with no gaps, which happens because if we work on no gaps, soon we don’t have any any more gaps, they don’t keep coming and the thoughts quiet down, if we can keep that going then at some moment without fail, without exception, we will encounter and notice our true nature.

Our true nature is always there, we are just keeping it away from our awareness by filling our awareness with our sense perceptions and our thoughts and our ideas and our attachments and our conditioning to always being seeing and talking and tasting. We are busy busy busy with the physical body, so we never have a moment to realize that truer nature that gives life to that physical body.

When we are in sesshin we have the ideal conditions. Sogenji is made for this practice. From the meals to the way the zazen is conducted they way we are doing everything is to keep this concentration going 24 hours a day. Concentration is already too full of effort. Our mind is focused. It just is. It’s always focused. We focus on the breath and don’t give our attention away to all the things we are seeing, to all the things we are hearing, we keep that breath, or the working of the koan with that breath, central in every single moment. And it seems so impossible, but what happens it if we put in that attentive focus for a certain amount of time, soon, or maybe not so soon but eventually, that attentive focus will be doing us.

This is the part of the Ten Oxherding Pictures place where we have to tame the attention and then the attention comes right along with us. It’s not like it’s 24 hours a day of having to keep remembering to focus; soon that becomes so second nature that 24 hours of that does not seem like such a strenuous affair as it does as when we first hear “morning to night, night to morning; how is that possible?”

This is the way to realize that True Nature. This is the True Nature that the han is reminding us is the resolution to our question about birth and death. There is no death, there is no birth of the True Nature because it is what has always been there, and always will be, and gives life to every moment activity, every perception, every thought in this body that we think we are; that we are, but it’s not all that we are. In order to realize this we have this opportunity of doing sessions together and learning how to do truly deep zazen, and i’d like to ask everybody here to see the importance of that, and to know that how each person is doing this is supporting every other person in this room realizing their true nature, because doing this together is greater than the sum of the parts. So when you work, you are helping everybody else, and that, after all, is the point of our doing this.


Daichi zen szerzetesnő megnyitó beszéde

A han-t hallottuk épp. A han az egyik központi hangszer a kolostorban. Célja van, nem csupán egy eszköz. Emlékeztet minket arra, hogy mit keresünk itt. Minden reggel, és minden este halljuk. A rajta olvasható üzenet elárulja, miért is szólaltatjuk meg: "Az idő nem vár senkire. A legfontosabb az élet és halál kérdése. Ha nem oldjuk meg itt és most, akkor mikor fogjuk?" 

A han sok apró ütéssel ér véget, ami életünk pillanatainak múlását jeleníti meg. Ahogy itt ülünk, miközben életünk ránk kiszabott ideje folyamatosan ketyeg, eszünkbe juttatja, hogy nem tékozolhatunk el egy árva pillanatot sem, és hogy amit ennek érdekében teszünk, az mennyire fontos. Ezért halljuk minden reggel, és minden este a han hangját a zendóban.

Mit is jelent pontosan, hogy "a legfontosabb az élet és a halál kérdése"? Mindannyiunkat megtéveszt, hogy csupán egy fizikai test vagyunk. Nem csak egy fizikai test vagyunk. A fizikai test, a róla való gondoskodás, az amit a szemünkkel látunk, amit hallunk nagy mértékben le tudja kötni az életünket. El se tudjuk képzelni, hogy ez a fizikai test nem az, aki vagyok. Ez a fizikai test vagyok, de nemcsak ez a fizikai test vagyok. És hogy ezt felismerjük... Bárki, aki egy rövid pillanatig rácsodálkozott, hogy "Mi folyik itt? Mi ez a születés? Mi ez a dolog, amit életnek hívunk? Mi történik, amikor meghalunk?"  Bárki, akiben egy kicsit is felmerültek ezek a kérdések vagy kétségek, az tudni akarja, hogy mi történik itt valójában, mi az ami nem a fizikai test. Többek futólag megpillantották, hogy valami többről van itt szó, és meg akarják tapasztalni ezt. Rengeteg dologban olvashatsz arról, hogy miért nem vagyunk csak ez a fizikai test, de a legfontosabb hogy megtapasztaljuk. Beszélhetsz róla, gondolkodhatsz róla, megvitathatod másokkal,  tanításokat hallgathatsz róla, bólogathatsz és egyetérthetsz,  gondolhatod, hogy megértetted, de ez semmi ahhoz képest, hogy igazán megtapasztald azt, aki vagy, ami nem a te emberi tested.

Ennek megvalósítását nevezzük kensónak vagy transzendenciának. Túllépni a létezésed egyéni felfogásán, rájönni, hogy nem a fizikai tested vagy. Ez a legfontosabb dolog a gyakorlásunkban és ezért az egyetlen célért tartjuk minden egyes hónapban ezt a három szessint a kolostorban, hogy képesek legyünk ezt közvetlenül megvalósítani, hogy áttörjük azt az illúziót, hogy én ez a test vagyok, hogy „ami vagyok, az a test”. Ez nem igaz. Valamiképpen mindannyian tudjuk ezt, különben nem lennénk itt. De hogyan tudjuk ezt tényleg megtapasztalni?

Szessin szessin után, de nem tudjuk, hogy hogyan ragadjuk és tapasztaljuk meg ezt. Szeretnénk megtenni, de azt gondoljuk, hogy nehéz, ennek ellenére folyamatosan tudni akarjuk. Ezért jöttünk el a szessinre és ezért gyakorolunk zazent. A zazen nem azért van, hogy jobban érezünk magunkat, elcsendesedjünk, egy jobb emberré váljunk, nyugodtabbnak érezzük magunkat, hátra dőljünk és lazítsunk. Nem ezért van. A zazen kezdettől fogva az áttörésről szól. Ezért az egyetlen célért születtünk meg és ezzel az egyetlen céllal ülünk itt. És ezt nem felejthetjük el. Nem arról szól, hogy egy kicsit nyugodtabbnak érezzük magunkat, vagy egy kicsit boldogabbnak, vagy egy kicsit tisztábbnak. Ezek a dolgok megtörténnek a folyamat során, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ebben az életben, lehetőleg ezen a szessinen, teljesen, kivétel nélkül, kétség kívül, bármely bizonytalanság nélkül megérintsük és felismerjük azt a helyet, amiről tudjuk, hogy ott van, különben nem lennénk itt.

 Van egy vers Kobodaishi-tól, a nagy szenttől, ami ugyanezt mondja; véletlen és rejtélyes egybeesés, hogy a japán gyerekeket ezzel a verssel tanítják a régi hiragana írásmódra. Ahogyan mi tanuljuk az ABC-t, akképpen tanulják ők ezt a nagyon mély verset.

„A színes virágok illatosak, de nekik is le kell hullniuk. Senki sincs, ki változatlan maradhatna. Kelj át azokon a mély hegyeken ma, és ott nem lesz több céltalan álmodozás és káprázat.”

Ez a bátorítás, ez az ígéret, hogy létezik valami más, megtalálható valamennyi vallásban és gyakorlásban. De azért, hogy megtegyük azt, ami egyszerű, valóban hinnünk és tudnunk kell, hogy a valóság létezik. Ez talán nem könnyű, de megtapasztalni egyszerű.  A zazenben ennek megvalósítására kiváló eszköz a lélegzetünkkel és a tanítónkkal történő gyakorlás. A tanítónk a vezetőnk, aki megóv attól, hogy a lélegzetünk félre vigyen bennünket.

A szuszokanunk gyakorlása közben kilélegzünk a legvégső pontig. A lényeg nem az, hogy lassan eljussunk a lélegzetünk végéig. Ez csak egy módszer, amit ismernünk kell annak érdekében, hogy a fizikai testünket jól használjuk. A kondicionáltság teremtményei vagyunk és megszoktuk, hogy a figyelmünk tartalma alapján használjuk érzékeinket, gondolatainkat és elképzeléseinket. Egyszerűen eszünkbe sem jut, hogy másképp is csinálhatjuk. Így szokásunkká vált a gondolkodástól és látástól való folyamatos függőségünk - ezek mind csodálatos ajándékok, de annak érdekében, hogy megismerjük valódi természetünket, azt a természetet, amit nem korlátoz a fizikai testben való létezés, félre kell tennünk ezeket az érzeteket és elképzeléseket annak érdekében, hogy úgy összpontosítsunk, hogy az elképzeléseink és a dolgokkal való szembesülésünk módja ne gyakoroljon hatást erre az összpontosításra.

A lélegzetünkre vagy a koanunkra történő figyelmes összpontosítással képesek vagyunk fenntartani, azt, amire a lélegzetünk tanít minket. Egyszerre csak egy lélegzet, a következő lélegzet és a következő lélegzet. Ha lehetséges, a tandenünkből kell csinálni rés nélkül, mert ez segít kizárnunk a gondolkodó, az elfoglalt elmét. Napi 24 órán keresztül folytatjuk, koncentrálttá válunk, belefeledkezünk, teljesen, résmentesen, ami megtörténik, ha rés nélkül gyakorolunk. A gondolatok lecsendesednek, és ha képesek vagyunk ezt folytatni, akkor valamelyik pillanatban a kudarc lehetősége nélkül, kivétel nélkül találkozunk valódi természetünkkel és fel is ismerjük azt.

A valódi természetünk mindig jelen van, csak folyamatosan távol tartjuk azzal, hogy az érzéki észlelésünk, a gondolataink, az elképzeléseink betöltik a figyelmünket, valamint a ragaszkodásunkkal és kondicionáltságunkkal, hogy mindig lássunk, beszéljünk, ízleljünk. Annyira lefoglal minket a fizikai testünk, hogy nincs egy percünk felismerni azt a valódibb természetünket, ami életet ad ennek a fizikai testnek.

Amikor sesshinen vagyunk, az ideális feltételek adottak. A Sogenji erre a gyakorlásra lett kitalálva. Az étkezéstől a zazen gyakorlásig minden úgy van elrendezve, hogy fenn tudjuk tartani ezt a koncentrációt 24 órán keresztül. A koncentráció eleve teli van erőfeszítéssel. A tudatunk összpontosított. Csak az. Mindig összpontosított. Koncentrálunk a légzésre és nem engedjük elkószálni a figyelmünket azáltal amit hallunk, azáltal amit látunk. Folytatjuk ezt a légzést, vagy a koanon dolgozást ezzel a lélegzettel, központban vagyunk minden egyes pillanatban. És ez annyira lehetetlennek tűnik. Mégis mi történik, amikor belemerülünk ebbe a figyelmes összpontosításba egy bizonyos időn keresztül? Hamarosan, vagy talán nem annyira hamar, de végül is ez az összpontosított figyelem fog működtetni minket.

Ez az a rész a Tíz ökörképben, ahol meg kell szelídítenünk a figyelmet, majd aztán a figyelem jön egyenesen velünk. Nem úgy, mintha napi 24 órán keresztül folyamatosan fejben tartanánk, hogy összpontosítanunk kell. Hamarosan ez annyira második természetünkké válik, hogy 24 órán keresztül összpontosítani nem tűnik olyan komoly feladatnak, mint amikor először halljuk: "Reggeltől estig, estétől reggelig. Hogy lehetséges ez?"

Ez az útja a Valódi Természet felismerésének. Ez a Valódi Természet, amire a han emlékeztet minket, az élet-halál kérdésének megoldása. A Valódi Természet nem hal meg és nem születik, mert ez valami, ami mindig is volt, és mindig is lesz, és életet ad minden pillanatbéli cselekvésnek, minden érzékelésnek, mindannak, amiről azt gondoljuk ebben a testben, hogy mi vagyunk. Mi vagyunk, de mégsem csak az vagyunk. Azért, hogy ezt felismerjük adott a lehetőség számunkra, hogy együtt üljünk és megtanuljuk az igazi mély zazent. És szeretnék itt mindenkit arra kérni, hogy lássa ennek a fontosságát, és hogy tudja, hogy segíti minden egyes ember a másikat ebben a teremben, hogy felismerje az igaz természetét. Mert együtt csinálni ezt sokkal nagyszerűbb, mint a részek összessége. Tehát amikor dolgozol, mindenki másnak is segítesz. És, végső soron, ez a lényege annak, hogy gyakorlunk.



























Due to Roshi's busy schedule this year, we are currently not accepting any new questions at this time

Your question to Harada Roshi

Characters remaining 1000

Please check previous questions before submitting to avoid duplication

Submit question